Angi
Köszönöm megérkezett, nagyon örültem neki végre :)
Gáspár Zsigmond (Fót)
27 napja vásároltam meg a terméket, most fogyott el. Naponta általában kétszer, háromszor alkalmaztam attól függően, hogy éreztem-e szükségét. A legerősebb tapasztalatom erről a kiszerelésről, hogy rettentő jót alszom tőle. Betegségem nincs így csak étrendkiegészítőként alkalmazom. A hatása valódi, nem humbuk. Ára pedig jó a többi márkához képest. Köszönöm szépen, megrendeltem az újabb adagot.
Hazuga Benjaim
Kicsit hamarabb elfogyott...mint ahogy kellett volna. Sajnos nem bírtam betartani az adagokat olyan jó a hatás! :D
Vásárló1967
Kúra kezdésnek javasolták, tegnap rendeltem ma már meg is érkezett. Gyors, korrekt, pontos.
Teri
Megérkezett a mai napon a csomag! Jelenleg próbálgatom így véleményem még igazán nincsen, viszont a kiszolgálás és a szállítás nagyon rendben volt illetve a termék megjelenése is nagyon mutatós és igényes :)
Gabesz
Szerintem kevesebb is elegendő, mint amennyi rá van írva a címkére mert nekem csökkentenem kellett az adagot, néha fájt a fejem tőle. Így viszont kifogástalan
Poroznai Andrea
Folyamatos és fájdalmas ízületi problémák enyhítése végett használom napi háromszor. Az eredmények és az erős hatások úgy a második hét elejétől voltak észrevehetők, azóta is rengeteget segít. Az árával együtt ez egy remek CBD olaj.
Porkoláb Zoltán
Köszönöm szépen a gyors kiszállítást. Nagy szükség van rá, nem szerettem volna ha néhány napot ki kellett volna hagynom. Tegnap este 6 órakor rendeltem meg, mert elfelejtettem, hogy már alig van otthon olajom. Írtam egy megjegyzést Önöknek, hogy a lehető leghamarabb küldjék nekem, ennek akár a felárát is állom. Erre kaptam a választ, hogy sürgősségi postán küldik, így ma reggel meg is érkezett hozzám a termék, már használtam is. Rettentő segítőkészek és önzetlenek, nagyon köszönöm. A termékről már írtam egy hónappal ezelőtt, tökéletesen hat és jól reagál rá a szervezetem.
Kalland J.
Nekem több, mint egy hónapig elég volt ez a 30ml-es kiszerelés. Megbízható gyártó.
Halasi Andi
Családtól kaptam, nagyon örültem neki. Vese fájdalom enyhítésére javasolta az orvosom kiegészítőként a CBD-t, így a családom nem habozott. Hamarosan beszámolok a tapasztalataimról! :)
Menyhárd Ottó (Kalotaszeg)
Reggel és este használom. Reggel kevesebbet használok, akkor inkább energizálóként hat. Lefekvés előtt pedig többet, akkor inkább a nyugtató hatás jön elő. Nagyon jól hat, csodálatos termék. A cég pedig korrekt és nagyon komoly a hozzáállása. Őszintén kívánom, hogy sok, sikerekben gazdag év álljon még a Diahemp előtt.
Veres Andrea
Az 1000 mg os CBD Olajat használom, 2×3 cseppet reggel és este, stressz és magas vérnyomás csökkentésére. Jobb a közérzetem és nyugodtabban alszok.
Horváth Izolda
Milyen érdekes, hogy létezik egy olyan természetes termék ami egyszerre energizálóként is és pihentetőként is képes üzemeleni attól függően, hogy mennyit használunk belőle. Egy igazi csoda, nagyon elégedett vagyok.
Farkas Zsuzsanna
Az első héten már tapasztaltam néhány pozitív változást az állapotomban, elgondolkodom az erősebb dózisra való átváltásra. Nagyon elégedett vagyok a Diahemp által nyújtott szolgáltatásra. Korrektek és megbízhatók, lányomék Bécsben ugyan ezt a terméket használják. Köszönöm!
Renáta
Elégedett vagyok a szolgáltatással.
Moharos Imre
Váltásra kényszerültem. Az általam használt CBD termék megszűnt Magyarországon és Facebookon a Diahempet ajánlották. A döntésem nem bántam meg. Jókat olvastam a termékről, a cég nagyon rendes és kedves. Várom, hogy miként fog reagálni a szervezetem. Köszönöm
Kedves Gabi
Hátfájás és alvászavar miatt kezdtem el szedni pár hónapja az 1000 mg-os cbd olajat, naponta kétszer 3-4 cseppet. Amióta szedem, sokkal jobban alszom, és alig fáj a hátam. Sajnos korábban sokszor be kellett vennem fájdalomcsillapítót, de azóta szinte alig. Mindenkinek csak ajánlani tudom
Murvai Zsuzsanna
Ízületi fájdalmaimra kezdtem el használni. A következő hónapban a fokozatosság miatt váltok a 2000mg-mos termékre. Már nagyon várom, mert ez a termék is sokkal jobbá tette a jelenlegi állapotom!
Tasnádi Szemőke
Másfél hónapja használom és eddig minden reményemet felülmúlta. Gyorsan megérkezett, nagyon szép a csomagolása és nagyon jól hat. Sokat javult az állapotom, hálás vagyok érte.
Nóri
Egy hete használom, eddig sokkal kipihentebb és fittebbnek érzem magam. Egy hét alatt ez azért szuper. Amint elfogyott rendelem az újat.
Bartos Anikó
Pénteken rendeltem, ma érkezett meg. Elégedett vagyok a szolgáltatással és a termékkel egyaránt. Már több, mint egy éve használom mindennap!
Flóra (Pécs)
Harmadik rendelésem, eddig mindig tökéletesen meg voltam elégedve mindennel, köszönöm.
Palik Emőke
Kóros álmatlanság miatt kezdtem el használni. A második héten vettem észre, hogy sokkal kevesebbet bámultam a plafont mire el tudtam aludni és valamivel kipihentebben is ébredtem, szóval megnyugodtam, hogy működik. A hosszútávú célom, hogy minden ehhez kapcsolódó szedálót el tudjak hagyni az életemből. Köszönöm.
Móris Gizi (Vác)
Régóta használom már, nincs betegségem se semmi rendellenességem, még is rengeteget segít a mindennapokban. Csak is ajánlani tudom! Köszönöm :)
Pál Csilla (Budapest)
Terhesség után 2 hónappal kezdtem el használni ezt az 1000mg-mos CBD olajat. A folyamatos kimerültségemet akartam természetes hatóanyagokkal kezelni, amit bátran kijelenthetek, sikerült is. Változtattam a táplálkozásomon és napi rendszerességgel használom a CBD-t. Kipihentebb, türelmesebb és "lazább" vagyok a mindennapokban. Köszönöm a tájékoztatást és a pontos kiszállítást. Bátran ajánlom mindenkinek aki ezen a terméken gondolkozik! :)
Koncz Dorottya
Tavaly október óta használom eddig csak jó tapasztalatokkal. Multiplexre kezdtem el használni orvosi tanácsra.
Lombos Kori
Elegáns, minőségi megjelenés, gyorsan megérkezett, és jó hatással van a szervezetemre. Tökéletes :)
Andreas
Nagyon jól reagáltam rá, a második napon már érezhetően javult a fizikai állapotom! :)
Füzi Andrea
Mindig azt kapjuk amit vártunk. Köszönjük szépen, nagyon jó CBD termék!
Markó Ildi
Másfél hete használom, naponta 6mg-mot. Eddig a legnagyobb változás a koncentrációmon látszik. Sokkal tovább tudok odafigyelni dolgokra és jobban is alszom. :)
Tihamér (Bp)
1000 mg CBD olajat használom 2x5 csepp reggel és este, már 1 éve. Az izületi panaszaim határozottan csökkentek.
Balogh Zsófi
Pár napja édesapámmal elkezdtük szedni ezt a CBD olajat! Néhány nap után érezhetően jobban alszunk, sőt apukám vércukrára is szuper hatással van! Több ismerősnek is ajánlottuk már!
Zoltán
Stresszoldásra kezdtem el használni. Az első héten már meglehetősen javult a hangulatom és a pszichés állapotom. Ajánlom azok számára akik hasonló gondokra keresnek működő de egyben természetes megoldást!
Kéméndi Sára
Vérnyomás problémára javasolták nekem. Reggel és este 6-6 cseppet használok. Két hét múlva megyek kontrollra, akkor látszani fog, hogy volt e értelme vagy sem. Mindenesetre a cég hozzáállása példaértékű.
Vukovicsné
Szerintem az egyik legjobb 1000mg-mos CBD olaj ma a piacon!
Laufer Vivien
Több gyártó olaját is használtam már de innen már nem "megyek" sehova. Szuper ár, szuper ügyfélszolgálat, és a termékek sem kamuk.
Hasznos Donát
3 hete használom az 1000mg-mos terméket naponta három-négy alkalommal. Az első tapasztalatom az volt, hogy az ízületi fájdalmam erőssége és "hosszassága" meglehetősen sokat javult. Lehetséges, hogy a következő hónapban megpróbálkozom a 2000mg-mos termékkel, hátha tovább tudom fokozni a hatást, vagy ha fokozni nem is, elegendő kevesebbet használnom ugyan ezért az eredményért. Mindennel meg vagyok elégedve, köszönöm!
Varga Izabella
Enyhe szkizofréniára szedem az antidepresszánsom helyett. Az első héten nehéz volt elengedni de ma már teljesen természetessé vált. Érzem, hogy sokkal tisztább a szervezetem és a szellemi állapotom is javult. Nem érzem magam "agyilag" leterheltnek és leszedáltnak, csodálatos érzés. Kicsit fellélegezhetek ennek hála.
Kelemen Imre
Teli vagyok energiával, már-már túl jól alszom...:D Jó kis termék!
Horváth Krisztofer (Csepel SC.)
Kifejezetten tetszik az íze, nem olyan erős, igaz ez nem a legerősebb dózis. Sportolóként fontos számomra a megfelelő étrendkiegészítők használata, így a csapatnál bevezetésre került a Diahemp CBD. Köszönjük a folytonos támogatást.
Kovács Anikó
Magas CRP szintre használom. Hétfőn volt az első labor, 4,6%-kal javultak az arányok a szervezetemben. Nagyon boldog vagyok tőle, nekem működik. :)
Robi (Sopron)
22 napi volt elegendő számomra, de ez abból is fakadhat, hogy naponta négyszer cseppentettem 10-15 cseppet. :D Tudatosság céljából szedek CBD-t, hála Istennek nem betegségre kell. A reggeli adagok a legjobbak, sokat dob a motiváltságomon és a fókuszáltságomon.
V. Simon (Pécs)
Migrén ellen tökéletes. Életmentő! :D
Bujdos Anna (Somlyó)
Köszönöm a nagyon hasznos segítségeket. A döntésemben nagyban hozzájárult a megfelelő szakértelem átadása. Hamarosan megírom a tapasztalataim a hatásokkal kapcsolatban.
Litványi Miki
Hamar megérkezett, elégedett vagyok.
Kontár Edit
Teában és kávéban is nagyon jól oldódik, munkahelyen egésznap folyamatosan csepegtetem ezekbe az italokba. A koncentrációm sokat javult az elmúlt hetekben. Sok a pozitív tapasztalatom az 1000mg-mos olajjal kapcsolatban.
Lekli Andor
Köszönöm, ajánlom.
Maróti Andris
Jól oldódik vízben aminek őszintén örülök mert nem igazán szeretem ezt a természetes kender ízt. :) plusz pont!
Lundri Emese O.
Kemoterápia után vagyok. Ezzel kezdem felépíteni a CBD kúrám majd a következő hónap fele megyek a 20%-os olajra. Köszönöm a segítséget
Farkas Imre (Debrecen)
Megrendeltem ha minden igaz kedden már meg is érkezik. Szeretném kiemelni az ügyfélszolgálatot. Vasárnap van, mégis 3 perc alatt kaptam választ a feltett kérdéseimre. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velem, ez hatalmas plussz pont. Remélem a termék is legalább ennyire hatásos lesz. Köszönöm!
Emi B.
Az alvás minőségén érzem eddig a jelentősebb változást. Három napja használom napi 10-11 cseppel.
Horvath Angela
Az első héten már jelentősen jobban aludtam és kipihentebben ébredtem. ☺️☺️
Bücki József
Megérkezett, köszönöm a segítséget.
Kóka Bernadett
21 éves fiamnak vásároltam az olajat egészség megőrzés céljából. Az oldal információival és az ügyfélszolgálattal nagyon elégedett vagyok, köszönöm!
Révész A.
Hatóanyag tartalmában szerintem a legjobb. Részletesen megnéztem az összes kapható olajat ebben a kategóriában.
Kollár Enikő
Drága nagymamámnak vásárolva. Köszönöm!
Füredi Krisz
Második rendelésem. Az előző egy hónapig kibírta, szóval elég könnyen tudtam adagolni magamnak. Segített a mérős pipetta, remek kis plussz. :)
Sára L.
Nagyon elégedett vagyok, köszönöm.
Korda Tamás
Rossz veseműködésre, napi két alkalommal 8-8 csepp. A gyógyszereim mellett tökéletes, javult az állapotom az elmúlt négy hónapban.
Szalma Bea
Sikerrel kiszállították ma, köszönöm, minden rendben volt.
Szendi Júlia
Nagyon jó minőség
Gulyás Márta (Szeged)
Izomgörcsökre kezdtem el használni. Négy nap után kezdtek el enyhülni a tünetek, ma pedig már egészen ritkán jönnek elő. Ma harmadik hete, hogy alkalmazom. Ezelőtt használtam már más gyártó CBD termékét, azonban a hatás nem mérhető össze. Valamint a kiszolgálás is teljesen más, nem az a tipikus megszokott magyar mentalitás. Jó szívvel és barátsággal ajánlom.
Tündik László
Három hétig bírta az előző adagom, az 500 mg-mos olaj volt. Most növeltem a dózist, kiváncsian várom a hatásokat. :))
Gálik János (Budapest)
Minden rendben volt a kiszállítással, köszönöm.
Korek Tamás
Kifejezetten jól oldódik más folyadékokban. Egészségmegőrzésre használom már két hete, eddig csupa jó tapasztalattal.
András
Minden rendben volt, ajánlom jószívvel.
Kovács Emese
Az ízét szokni kell, nekem személy szerint nagyon keserű. Természetesen nem az íze miatt vásároltam meg és ez nem is szempont. Reggeli és az esti teámba cseppentek 6-7 cseppet. Reggel nagyon sok erőt és energiát ad, az estéim viszont tökéletes harmóniában telnek. Hálás vagyok :)
Telekiné Mária
Áttétes rákra alkalmazza a férjem. Sok gyógymódot próbáltunk már sikertelenül. Nagyon hiszünk a CBD-ben,. Már a plusz remény miatt is megéri, hogy használja. Köszönjük.
Bósa F.
Megérkezett, köszönöm. Minden rendben volt a kiszállítással.
Kassai Marianna
Migrénre javasolta a háziorvosom. Másfél hete szedem a javasolt adagolással. Hatásos, nagyon is. Köszönöm.
Józsefné
Migrénre használom, igen sikeresen. Napi 2x6 az adagom, két hetente szoktam növelni.
Vasvári Marianna
A mai napon megérkezett, egy nap leforgása alatt. Még nem kezdtem el használni, szeretnék előbb minden információt elolvasni az oldalon a termékről. Az ügyfélszolgálattal és a segítséggel nagyon nagyon elégedett vagyok, ritka az ilyen itthon. Köszönettel, Vasvári Marianna (Sopron)
Papp Erzsébet
Nagyon jó ár-érték arány!!
Mária
Folyamatos köhögésre és irritációra használom, a tüneteim az elmúlt másfél hétben jóval elvisehetőbbek lettek.
Halászi Csabáné
Már-már rutin szerűen alkalmazzuk mindannyian a családban. Megelőzés és egészségtudatos életmód miatt. Imádjuk.
Simon Benedek
Pontosan egy hónapja alkalmazom, csupa pozitív eredménnyel. Szívből ajánlom.
Juhász Erika
Vállízületi fájdalomra ajánlották. Az első héten már javult az állapotom, de az igazán huzamos fájdalom mente időszak az első hónap vége felé alakult ki. Nagyon hálás vagyok, hogy rátaláltam a CBD-re.
Gézáné
Hamar megérkezett, nagyon könnyű adagolni a hosszú pipettának köszönhetően.
Mozsár Andrea
A család nagy kedvence, szeretjük.☺️
Bank Emőke
Most fogyott el az első üveggel, bő egy hónapig kitartott, ami nálam nagyon jó hiszen magas adagokban használom az olajat. Veseproblémára alkalmazom, egész sikeresen. Orvosaim is észrevették a pozitív javulást. Köszönöm!
Markó Péter
Sok CBD olajat próbáltam már de számomra ez hozta el az igazi várt hatást. Jószívvel ajánlom mindenkinek
Kozár Katalin
Havonta kétszer-háromszor feltörő erős hasi görcsökre kezdtem el használni. A második hét után jelentkeztek igazán a pozitív hatások, ekkor emeltem meg az adagokat napi 3x7 cseppre. Nagyo hatékony, tényleg. Köszönöm szépen a segítséget
Tompos Gézáné
Március hónapban kaptam először ezt az olajat a drága lányomtól. Azóta minden hónapban használom és ennek köszönhetően a 8 gyógyszeremből kettőt teljesen el tudtam hagyni. Nekem ez mindent megér. Köszönöm!
Székely Erika
Első CBD rendelésem. A munkahelyemen ajánlották bélrendszeri problémáimra. Nagyon sok jót hallottam a termékről így belevágok én is.
Eliza (Komárom)
Ma kaptam meg, köszönöm szépen. Minden rendben volt
Gáspár Andrea
Érszűkületre használom a gyógyszeremmel párhuzamosan. Nagyon hatásos köszönöm!
Móri Misi
Tegnap délután rendeltem, most kaptam meg. Extra gyors, köszönöm szépen!
Zoltán Mohari
Térdízületi fájdalomra nagyon hatásos! Napi 3x6 csepp.
Kargo1
Ma érkezett meg a csomag, nagyon gyorsan ment minden. Köszönöm
Basa Péter
Minden téren elégedett vagyok, köszönöm.
Bereczki Judit
Nagymamám már egy jó ideje fekszik a kórházban, viszont az orvosok meg sem tudják mondani pontosan, hogy mi a probléma. Az immunrendszere erősítésére rendelek olajat. Ettől mindig picit jobban érzi magát, ami már elég indok. Köszönjük!
Farsang Gábor
Első rendelésem, a terméket még nem ismerem. Keddre mondták a kiszállítást. A csillagokat azért adom mert rendkívül elégedett vagyok a korrekt és kedves segítséggel amit e-mailben kaptam. Gratulálok, így kell ezt!
Zsoldos Janka
Köszönöm, az imént megérkezett az olaj. Ez az első alkalom, hogy CBD-t használok, érdeklődve és bizakodva várom a pozitív hatásait.
Laskó Endre (Budapest)
Ausztriában élő lányomnak minden találkozónk alkalmával viszek egyet belőle. Sikerült rábeszélnem a használatára, elvégre veszíteni valója nincs vele. Mi szeretjük, köszönjük.
Klaris
Mindennapi használatban van. Jól bevált nekem és a páromnak. Minden reggel 3-3 csepp és indulhat is a nap.
Lestál Andris
Két éve élek Németországban. Nagyon örülök hogy otthonról rendelhettem CBD-t.
Á. Péter
Nagyon rendben van.
Buchala Tomi
Egy kedves bécsi barátom ajánlotta még fél éve. Akkor nem igazán győzött meg, de most, hogy rosszabbodik az állapotom rendeltem egyet. Kiváncsian várom a hatását, mindenesetre a kiszolgálással és segítségnyújtással nagyon meg vagyok elégedve.